Hol is tartottam? Jaigen, sóstó. Szóval a nem annyira kiszáradt sóstó fenekén kavirnyáltunk mindenfelé keresve a kiutat, végül találtunk egyet. Azt nem mondanám, hogy optimális volt, de mindenképpen kiút. Mi meg ugye rohantunk, hogy átérjünk az aknás területen világosban… kis eltévedések után visszataláltunk a pisztére és simán beértünk világosban a Smara melletti táborhelyre. Egyáltalán nem volt annyira vészes a dolog mint amennyire beharangozták, de gondolom jobb félni mint megijedni volt a mottó. Legalább egyszer világosban odaértünk valahova! J Az már más kérdés, hogy a semmi közepén volt a táborhely, és az égvilágon semmit nem tudtunk csinálni miután megérkeztünk, de legalább tudtunk pihenni kicsit. Annyit érdemes elmondani, hogy amikor átértünk Nyugatszaharába borzasztóan megváltozott minden. Marokkó többi része is zord vidék volt, de azért szép és szerintem zordsága főként az időjárásnak volt köszönhető. Nyugatszahara azonban tényleg nagyon zord, mindenfelé csak kövek meg kavicsok… és aknamezők. Az aknamező nem túl barátságos dolog. Ráadásul ugye itt már megjelent a katonaság, a fegyveresek, látszott mindenhol, hogy háborús területen vagyunk. A háborús terület szintén nem túl barátságos dolog. Kicsit elkeserítő volt a látvány, de szerencsére hamar átjutottunk rajta. Másnap ugyanis nem voltak nagy trükkök a versenylapon, főleg aszfaltoztunk, hogy gyorsan átérjünk Mauritániába. Sokat mentünk nagyon, túl sok érdekesség nem volt, leszámítva egy hajóroncsot az óceán partján. Na az szép volt. Viszont elvileg volt rajta egy feladat amit meg kellett keresni, a bökkenő csak az volt, hogy a hajó vízben van, nem tudom, hogy a pályaírás ideje alatt is így volt-e, de most tuti. Amúgy nehéz leírni a látványt, majd inkább beszélnek a képek. Szóval sokan voltak akik beúsztak a hideg óceánba, hogy közelről megszemléljék a roncsot, de betűt nem talált rajta senki. Később egy eligazításon András (Villám Géza) azt mondta, hogy hunyorogva kellett volna nézni… hát ezt nem igazán értette senki, mindenesetre bárhogy is nézzük viccesen hangzik. J A lényeg viszont, hogy pár nap múlva bejelentették, hogy akinek fényképes bizonyítéka van arról, hogy beúszott a hajóhoz az megkapja a pontot a feladatra… nekünk persze ilyen nem volt, mert mi nem úsztunk be. Ha tudjuk előre, hogy ez így van bemegyünk érte… No comment, innentől vált egyre követhetetlenné a pontok számítása és innentől indultak igazán az óvások is, és már senki nem tudta, hogy mi történik a pontokkal valójában. Mindenesetre haladtunk tovább, a napi cél Dakhla mellett volt valahol az óceánparton. Volt még három feladat a nap végére ami a homokban volt, azt írta az itiner, hogy sötétedés után ne menj be értük, hát mi persze, hogy bementünk vaksötétben mint ahogy mindenki más is, kellettek a pontok. Amúgy jó volt, nem volt vészes az se. A rejtélyes termálfürdőt sajnos nem találtuk meg, Bencéék igen, úgyhogy visszafelé mi is megnézzük! :) Sajnos ez pontvesztéssel járt, de már nagyon késő volt, és sokat is kerestük, és semmi nem utalt arra, hogy merre lehet… feladtuk, irány a táborhely. Persze. J Ahogy haladtunk a megadott cél felé, folyamatosan hallottuk a CB-n a többieket ahogy szenvednek a táborba való lejutással. Először nem találták az utat, majd megtalálták de elásták magukat, sokan voltak és nagyon nagy volt a kétségbeesés. Mire mi odaértünk gyakorlatilag 4 felé oszlott a mezőny. Volt aki le se ment megpróbálni a bejutást, volt az a csoport aki elásta magát a tábor felé félúton, volt egy másik csoport akik létrehoztak egy alternatív táborhelyet mert nem akarták elásni magukat, és volt egy-két autó aki bejutott a célba. A szervezők még sehol, közeledett már nagyon a reggel, mi is az alternatív táborhelyet választottuk, amúgy ez kb. 1,5 km-re volt az eredeti céltól. Sátratvertünk, készülődtünk a rövid pihenéshez, erre megérkeztek Andrásék a komplett szervező banda, és kérdezték, hogy mi a szitu. Elmondtuk Nekik, Lusti lehozta Őket az alternatív táborba, szétnéztek és azt mondták, hogy az itinerhez kellene tartanunk magunkat, Ők átmennek az eredeti táborhelyre, és ott lesz a reggeli eligazítás is, asszem reggel 6kor. No, nem volt mit tenni, sátor összeszed, mindent visszadobáltunk a kocsiba és átmentünk. Kikerültük az elakadt csapatot, mint kiderült szegények a sötétben nem sokat láttak és azért ásták el magukat mert levágtak egy kanyart… Node a lényeg, hogy semmi gáz nem volt, 4re már a táborban is voltunk, gyors alvás, 6kor eligazítás és indulás tovább a Mauritán határ felé. Amúgy közvetlenül az óceán partján aludtunk valószínűleg gyönyörű volt, de mivel sötétben érkeztünk és sötétben távoztunk nem láttunk belőle semmit se. Nem ez volt az egyetlen ilyen éjszakánk.

Mindezeket a bamakoi Toyota márkaszervízben sikerült papírra vetnem, miközben ők olajat cseréltek a kocsin... nagyon ki voltak bukva, hogy egy Nissan-t kell szerelniük, nem is értettek hozzá, miután eljöttünk szépen folyt az olaj kifelé... Nosebaj, most visszaértünk a szállodába, tolunk egy pancsit aztán megyünk enni. Este próbálok még írni!

Üdv mindenkinek, de különösen Bubunak és Mohácsi Esztinek akiknek meg hatalmas nagy Boldog Szülinapot kívánok Bamako-ból!! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.