Felkerültek a hivatalos oldalra a hétvégi verseny eredményei, íme az első tíz sorrendje:

A szomorú tény az, hogy az első helyezettől mindösszesen 6 ponttal maradtunk el, ami ha azt vesszük, hogy 223 pontot viszont teljesítettünk nem tűnik soknak. Elkeseredettségünknek az igazi oka azonban az, hogy volt két olyan feladat amit hibásan írtunk be a feladatlapra... ez a két feladat összesen 7 pontot ért.

Nem kellett volna gyorsabbnak lennünk, nem kellett volna több feladatpontot megtalálnunk, egyszerűen csak jól kellett volna beírni azt a kettő megoldást és akkor a 7 pontot zsebre téve 1 ponttal nyerhettünk volna a teljes mezőny előtt... noha nem a győzelem számít hanem a kaland, azért mégiscsak bosszantó.

Külön gratulálunk mindemellett a "LusteeNet Bamako Team Tehetségkutató Program" nevű csapatnak, akik életük első versenyén nemcsak, hogy igen tisztesen helyt álltak, hanem 25. helyezést értek el a 80 induló versenycsapat közül. Csak így tovább srácok!!

A teljes eredménylista megtekinthető itt.

 Kedves Emberek, csapatunk sikerrel vette az első akadályt, teljesítettük az idei első Bamako Challenge futam több mint 350 km-es távját a pénteki éjszakában... több mint 80 versenyző vett részt a megmérettetésen, az eredményünk: hatodik hely! :)

Őszintén szólva végezhettünk volna előkelőbb helyen is ha egy icipicit jobban odafigyelünk de így is büszkék vagyunk a teljesítményünkre! 110 pont volt megadva, ezek közül körülbelül 100 volt feladatpont a maradék úgynevezett fordulópont volt ami csak az eligazodást segítette a pályán. A 100 feladatpont közül összesen csak 6-ra nem válaszoltunk (helyesen), de mivel a pálya maga egyszerű volt, mindenki számára teljesíthető, így az apró tévesztések a végén nagyon sokat jelentettek...

Már az indulásnál hibát vétettünk: az első két feladat Budán volt, az egyik a feneketlen tónál, a másik a római partnál. Annak ellenére, hogy homlokegyenest az ellenkező irányba kellett volna mennünk, úgy határoztunk, hogy a feneketlen tavas feladatot bevállaljuk. Háromnegyed órát vesztettünk a mezőnyhöz képest ezzel, ráadásul a megoldást se találtuk meg. Innentől csak rohantunk, hogy utolérjük magunkat és a mezőnyt, nem hittük volna, hogy sikerül, de a végén meglepődve tapasztaltuk, hogy kábé 15 autó ért csak be előttünk... ledolgoztuk tehát a hátrányt. :) Pontokban már nem voltunk ilyen jók: egyet nem találtunk meg, kettőt meg eltévesztettünk a beírásnál (pedig nagyon nem szabadott volna), így a hatodik helyre voltunk jók.

Azért nehézségek is akadtak: a verseny közben lebetegedtem, valamiféle gyomorrontásom lehetett ahogy haladtunk előre térben és időben egyre rosszabbul lettem. Annyira, hogy reggel 5 óra felé, a 80. pont körül fel kellett adnom a küzdelmet. Cseréltünk, én hátra ültem szenvedni, Lustee a volán mögé, Kohi meg navigált. Nagyon ügyesek voltak nélkülem is, csak repültünk a cél felé.

Összességében nagyon jó kis verseny volt, köszönjük mindenkinek aki szorított értünk és különösen köszönjük azoknak akik kijöttek a rajthoz megnézni és buzdítani minket. És persze külön köszönjünk Tarjányi Attila alias Kohi barátunknak az aktív részvételt!

Teljes eredménylista és persze képek hamarosan ;)

Norbee

Két óra múlva már a rajt helyszínén leszünk, mindenkit várunk szeretettel az M5 KFC étteremhez, gyönyörű idő van, nincs is jobb ilyenkor mint terepjárókat nézegetni és a LusteeNet Bamako Team-nek drukkolni! :)

Elvileg működik az online tracking, annyit érdemes tudni róla, hogy 10 percenként próbál küldeni infókat arról, hogy hol vagyunk, ha nem sikerül neki akkor egy idő után feladja... szóval nem mindig a legeslegfrissebb helyzetünket mutatja a térképen, de azért mókás cucc. Él már mostantól, lehet nézni az alábbi linken:

ONLINE TRACKING

Szorítsatok értünk, holnap délután jelentkezem az eredménnyel!

Norbee

Lezárult a nevezés a péntek éjjel megrendezésre kerülő versenyre és végre megkaptuk a pontos információkat a rajttal és a céllal kapcsolatban, amit most megosztok Veletek, íme:

A rajt helyszíne:
KFC M5 drive Thru,
N47°25.299' E19°09.330'
1231 Budapest,Bevásárló u. 2.

Rajtszámok, itinerek kiadása, adminisztratív gépátvétel: pénteken 18:00-tól
Rajt: 20:00-tól

Limitidő a táv teljesítésére: 12 óra

Bajai programok:
8:00-tól érkezés és reggeli
8:30-tól Budapest-Bamako 2008 filmvetítés
8-tól 10 óráig korlátozott számban lehetõség van a Bajai Sportuszoda
wellness részlegében szaunázni, úszni, jakuzzizni. Hozzatok fürdõőruhát,
törölközőt, papucsot!!!
10:30-kor eredményhirdetés

Mindenkit várunk nagyon sok szeretettel a rajthoz és persze a célhoz is, bár gondolom ez utóbbi kevésbé valószínű. :) A csapatban hárman leszünk, ezúttal (is) Kohi erősíti a sorainkat, akinek remélhetőleg már teljesen meggyógyult a lába és ugyanúgy tud futni a feladatok után mint régen. :) Fel kell kötnünk a gatyót mert kemények lesznek az ellenfelek, de mi mindent el fogunk követni a győzelemért, szóval tessék csak szurkolni nekünk! :)

Jaigen, majd elfelejtettem, ha nem elég a sportból akkor elújságolom, hogy ötlabda csapatunk is van ám! :) Ez amolyan 02-20 közös alkotás, ugyanis Bence, Juli és jómagam küzdünk a bajnokságban. Ma volt az első meccsünk, jópofa! :)

Jóéjt, illetve szép napot, ki-ki mikor jut hozzá.... norbee

Kedves Emberek!

Mostanában kicsit elhanyagoltam a blogot annak ellenére, hogy sokan várják a befejezést és az új infókat.... elnézést kérek mindenkitől akit megvárattam! :) Ránk szakadt az itthoni lét mindenestül, még a képeket se válogattuk ki.... de hamarosan azok is fent lesznek! (Tudom már ígértem párszor...)

De amiért most végre jelentkezem: szeretném közzé tenni a 2009-es versenynaptárat, illetve azokat a versenyeket amelyeken a LusteeNet Bamako Team minden bizonnyal részt fog venni. Versenyek előtt persze lesz infó arról, hogy hol és mikor rajtolunk azok kedvéért akik esetleg szívesen kijönnének a rajthoz szurkolni nekünk, a verseny teljes időtartama alatt lesz online nyomkövetésünk ami azt jelenti, hogy bármelyik pillanatban megtekinthető lesz a neten, hogy éppen hol járunk illetve milyen útvonalat jártunk be addig, továbbá természetesen verseny után megtekinthetőek lesznek az eredmények és a fényképek....

Szóval készülünk az idényre és reméljük sokan velünk tartotok és szurkoltok nekünk!

Nem is szaporítom a szót tovább, két versenysorozatban biztosan elindulunk idén: egyik a Bamako Challenge, másik a TMR versenysorozat.

Bamako Challenge versenyek:

• 2009. Április 3. - Budapest - Baja
• 2009. Május 9.-10. - Budapest - Győr
• 2009. Június 27.-28. - Budapset - Bázakerettye
• 2009. Szeptember 12.-13 - Budapest - Makó
• 2009. November 28. Budapest Bamako Warm Up

Team Malibus Rendezvények:

• 2009. Április 18. - Gyömrő körverseny
• 2009. Május 23.-24. - Budapest - Szeged bortúra
• 2009. Augusztus - Balatonkerülés
• 2009. Október 3. - Meglepetés verseny

Hát egyenlőre ennyi, aztán meglássuk mit hoz még az élet. És, hogy azokon a hétvégéken se unatkozzunk amikor éppen nincsen verseny, találtunk magunknak elfoglaltságot: szerepet vállalunk Tarjányi Attila alias KohiCica vitorlás csapatában... úgyhogy várhatók képek, eredmények, leírások ebben a témában is....

Szóval első verseny e héten péntekről szombatra virradó éjszaka Budapestről Bajára. Az indulás helyét és pontos időpontját még nem tudjuk...

Jók legyetek!

Norbee

Kedves Emberek!

32 nap és 16683 megtett km után hazaértünk. Az utolsó 80 kilométert szakadó hóesésben tettük meg az autópályán úgy, hogy semmit nem láttunk kifelé a kocsiból, valamint gyakorlatilag szűz hó volt alattunk, nem voltak sávok, semmi csak a nagy fehérség... komoly volt. De itt vagyunk, egyben vagyunk, élünk, virulunk.

Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon furcsa érzés itt lenni... leírhatatlan mindaz ami most kavarog bennem, én magam se tudom mit érzek vagy gondolok pontosan... egy biztos: bőven van mit megemészteni. Mindaz ami történt velünk még csak most fog lecsapódni, most fogjuk csak felfogni igazán az eseményeket... Nehéz lesz, de magamhoz kell térnem, hisz itthon vagyunk és vissza kell állni a hagyományos kerékvágásba... köszönet Lacinak és Máténak, hogy eddig tartották a frontot és hogy a verseny alatt tudósítottak helyettünk! És mégegyszer köszönet mindenkinek aki olvasott, keresett, figyelt, szorított, üzent, hívott, várt, szeretett és aggódott... és köszönet természetesen a szponzorainknak akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre!

Most pihenek kicsit aztán jelentkezem még az elmaradt befejezéssel és némi összegzéssel is a versenyről, ha valakit még érdekel...

Jóklegyetek!

Marad kaland azért a végére is... amúgy a múltkor amikor azt állítottam, hogy egy hónapja vagyunk úton nem állítottam teljesen valósat, akkor volt ugyanis 4 hete pontosan az indulás, de ha úgy vesszük, hogy január 17-én indultunk és ma február 17-e van, akkor ma van a hónapforduló. Egy a lényeg, mostmár tényleg bárhonnan nézve is megvan az a hónap. Hát igen, az autó közben otthonunkká avanzsált, furcsa érzés lesz ma újra a saját ágyamban aludni... Szóval, kaland a végére. Tegnap este olyan 8 felé átléptük a Szlovén-Magyar határt, noha azt se egyszerűen, ugyanis egyik térképünkön se volt rajta a Maribortól határig tartó autópálya szakasz, úgyhogy mi az utsó 100 km-t mindenféle alacsonyrendű utakon tettük meg... A szlovén autópályák egyébként többször megtréfáltak node a lényeg, hogy Magyarországon vagyunk. A tegnap esti cél Zalaegerszeg városa volt, ott várt ugyanis ránk Ricsi és Erzsi hatalmas szeretettel. Ricsi a versenykategória egyetlen állva maradt motorosa aki meg is nyerte a Bamakot motoros kategóriában. Ricsivel a sivatagban ismerkedtünk meg és barátkoztunk össze, ő a mi afrikai barátunk. :) Ő hazarepült, mi hoztunk neki pár cuccot, Bencéék detto, aztán úgy Barcelona tájékán felhívott, hogy mindenféleképpen ugorjunk be hozzájuk mert nagyon várnak. És tényleg vártak, megvacsiztunk, mulattunk egyet Ricsi lakásán (köszönet Bubunak és a Demanovkának! :) majd kora délután átmentünk Kilimán falucskába ahol Ricsi tárlatvezetése mellett bejártuk a húsüzemet. Jah, merthogy ő a Palini húsüzem résztulajdonosa és ügyvezetője. Sose jártam még húsüzemben, jópofa volt, tetszett nekünk nagyon. Az a sok húúús... :) Utána persze kaptunk kóstolót mindenből, nagyon finomak voltak a termékek. Szóval Ricsi és Erzsi igazán kitettek magukért, nagyon kedvesek és aranyosak voltak és ezúton is nagyon köszönjük Nekik a vendéglátást! Most megint úton vagyunk, már este van és szakad a hó, gondolom ez csak nekem újdonság aki az afrikai télből jön éppen... Kicsit úgy érzem most magam mintha a csillagok háborújában lennék hipertér ugrás közben, a hó ugyanis gyakorlatilag vízszintesen esik velünk szembe.. vicces. Úticélunk Komló, meglátogatjuk Lusti anyukáját, aztán utána tényleg haza indulunk Budapestre. Ha minden igaz ma már otthon alszom, és ha minden igaz ma már tényleg vége a kalandnak.

Most éppen Olaszországban vagyunk valahol, Velencétől nem is olyan messze talán. Lloret óta gyakorlatilag végig autópálya... Megnéztük St. Tropez-t, ugyan már sajnos csak sötétben, vacsiztunk egy jót a főtéren, valszeg a környék legdrágább éttermében, de hangulatos volt, a városka meg nagyon szép, már amit láttunk belőle. Este Nice mellett aludtunk egy Forma1 hotelben, hozzá kell tennem ez sokkal újabb kivitel volt a múltkorinál, noha drágább is egy picit de megérte. Onnan egyből Monaco-ba mentünk, reggeliztünk egyet a kikötőben és csodáltuk a hatalmas hajókat... Monaco se lett kevésbé szebb az évek során. Jártunk egyet a Forma1-es pályán, aztán tovább álltunk az olasz autópályák felé. Sokáig megint semmi, Bresciába bementünk vacsorázni: igazi olasz pizzériában igazi olasz pizzát ettünk, nem is olyan drágán. Szép volt, finom volt. Kicsit várostnéztünk, bele is keveredtünk rögtön egy farsangi forgatagba, volt ott mindenféle árus: az édességestől a porszívón keresztül a halott sült malacig mindent lehetett kapni, de tényleg mindent. Vicces volt, rengeteg ember, rengeteg áru, igazi vásár feeling. Nagyon hangulatos volt. Kifelé Bresciából az első kútnál újra találkoztunk Bencéékkel. Ők megmászták az Atlaszt, kóricáltak még Marokkóban aztán európának az eddigi részét letolták kettőben. Mi meg pont európában nézelődtünk. :) Szóval most megint együtt vagyunk. Nehezen találtunk szállást éjjel és későn is, de legalább aludtunk egy jót és ettünk kontinentális reggelit. Nemtom mitől volt kontinentális, mindenesetre csak édeset lehetett enni... semmi húús...

Kedves Emberek! Ha minden igaz ma már Magyarországon leszünk! :) Vegyes érzelmek, majd meglátjuk, leírok majd mindent ami megfogalmazódik bennem. És tudom, lógok még a versenyhistória utolsó két napjával, azt is megírom hamar... Legyetek jókok, nemsokára találkozunk!!

Kedves Mindenki!

Olyan aranyosak vagytok, hogy igy aggodtok ertunk, es hogy igy erdekel a tortenetunk... tenyleg nagyon jol esik am! Elnezest az ekezetek hianyaert de a spanyol billentyuzet nem tartalmazza a szukseges karaktereket... :) Az elmult par napban sehogyanse sikertult netkozelbe kerulnom pedig istenbizony probaltam, tegnap irtam is par sort, mindjart ide is masolom. De elobb a mai napunk...

Akarhogyan is nezzuk, gyakorlatilag egy honapja vagyunk uton, holnap lesz ugyanis negyedik hete, hogy elindultunk a Hosok tererol... iszonyatosan regen volt. Nekunk megse tunik annyinak, noha lenyegeben azota autoban ulunk es csak rojuk a kilometereket. Hihetetlen mennyisegu elmeny halmozodik bennunk, mar lassan nem is tudjuk hova rakni oket... Nade, hol is unnepelhettuk volna meg mashol az egy honapos uton levest mint pont Barcelonaban! :) Tegnap este erkeztunk, 800 km megtetele utan ejfel elott nem sokkal. Az autopalya melletti fantasztikus Formula1 szalloban toltottuk az ejszakat 35 euroert, aki volt mar ilyenben az tudja milyen... aki nem, az probalja ki, felejthetetlen! :) Mindenesetre a celnak megfelelt es nem utolso sorban agyban aludtunk vegre. Reggel gyors reggeli a szallo melletti Viena (szerintem osztrak jellegu) etteremben aztan nyakunkba kaptuk a varost... Hat mit mondhatnek, Barcelona tovabbra is lenyugozo hely szamomra. Szinten ugyanaz a helyzet ezzel mint a szallodaval csak itt jo ertelemben: aki volt mar az tudja, aki nem az mindenkeppen jojjon el ha teheti. Magavalragado. Szinte egesz nap a varosban koszaltunk, ezt a napot erre szantuk, felaldoztuk picit a rohanast, Barcelonaert megerte. Meg igy telen is hatalmas a forgatag az utcakon, belecsoppentunk peldaul egy eleg  nagy utcazene fiestaba is, zeneltek, tancoltak az emberek a ter kozepen mi meg csak amultunk es elveztuk a mokat. Namindegy, ugyse tudom atadni, csodalatos volt. A Camp Nou-hoz sajnos mar csak estefele ertunk oda, addigra mar bezartak, ugyhogy nem tudtam megnezni belulrol, de igy kivulrol is jo erzes volt ennyire kozel lenni hozza. (Az FC Barcelona stadionja ha valaki nem ismerne...) Sotetedes utan indultunk tovabb, de nem volt messzi a cel: Lloret de Mar varoskaja a tenger partjan. Itt nyaraltunk egyszer Anyukammal es nagyon megszerettem. Nagyon jo ujra itt lenni. Talaltunk egy tok aranyos apartmanhazat, 45 euroert tengerre nezo erkellyel, igenyes furdovel, jofej recepciossal es internettel... mi kell meg?! :) Az elso dolgom volt leulni es irni Nektek par sort, szerintem ezutan iszunk par sort :) es utana alvas. Holnap megyunk tovabb, a cel a Francia riviera, aztan meglassuk. Szomoru leszek ha elhagyjuk Spanyolorszagot, tovabbra is kedvencem e hely, dehat valamikor haza is kellene mar ernunk... Jah, Barcelonaban egy ajandek boltban rank koszont valaki, hogy "Ti is Bamakobol haza?" :) Vicces volt. Noh nem szaporitom a szot tovabb, alant bemasolom a tegnap este irt tortenetet, olvassatok szeretettel! Mindenkinek nagy puszi Lloret de Mar-bol!

Legutóbb Casablancából jelentkeztem, úgy kb. két nappal ezelőtt. Azóta sokminden történt, de a leg jelentősebb mégiscsak az, hogy elhagytuk Afrikát és visszatértünk tágabb értelemben vett hazánkba Európába. Vegyesek az érzelmeink, nagyon tetszett ugyanis Afrika, nagyon megszerettük, jó volt ott lenni. Most azonban azért tagadhatatlanul jó érzés végre civilizáltabb földön lenni… Szóval Casablanca után majdnem végig autópályáztunk felfelé Afrika északi csücskébe. Kb. mindenki Tangerből kompol Tarifába, mi Teknős barátunk tanácsára kicsit tovább kocsikáztunk Ceuta városáig és onnan hajóztunk ki. És milyen jól tettük. Ceuta ugyanis már spanyol föld. Afrikában van ugyan de igazi Spanyolország. Volt rendes szárazföldi határ, kipecsételtek Marokkóból és beléptünk az EU területére. Azt hittük, hogy ez csak technikai kérdés, de nem, igazi spanyolok lakják, még az órát is át kellett állítanunk európai időre. Amúgy gyönyörű hely, fantasztikusan szépen rendben tartott mediterrán városka, egyből beleszerettünk. Isten hozott Európa! :) Sétafikáltunk egyet még az éjszakában, aztán kerestünk a part közelében egy jól szituált parkolót és álomra hajtottuk a fejünket a kocsiban. Amúgy nem voltunk egyedül, meglátszik, hogy kikötőváros, a főtéren ahol egyébként szabad sportpályák sokasága foglal helyet, simán feldobták a sátraikat a reggeli kompra váró fiatalok és csinálták a fiestát. A rendőrök csendben figyelték a környéket, nem szóltak semmiért se. Reggel jöttek a takarítóbrigádok és újra tisztává varázsoltak mindent. Bámulatos. Mi reggel még mászkáltunk kicsit, aztán megvettük jegyünket a délben induló FRS társaság hajójára és átkompoltunk. Kis jet hajó volt iszonyatosan gyorsan ment, az utastér meg tisztára mintha a legmodernebb repülőgépben ülnél. A látvány: magávalragadó. Algeciras városa volt a kikötőnk az európai oldalon, ez Gibraltártól kicsit még nyugatabbra van. Az út összesen 35 percet vett igénybe, de hát valóban közel a két part, látni a kontinensekről egymást. Hát ezzel gyakorlatilag véget ért a három hetes csodálatos afrikai kalandunk, de nem csüggedtünk, elénk tárult a hatalmas Spanyolország és csak arra várt, hogy átkocsikázzunk rajta. Kis ebédszünet és városban sétálgatás után hozzá is láttunk eme tevékenységünknek. Amúgy itt már hűvös van, amikor süt a nap még egész jó, kellemes tavaszi meleg. Este viszont már szeles és majdhogynem hideg. De tudjuk jól: lesz ez még sokkal rosszabb is. Örülünk annak ami van! :) Algeciras-ból kifelé vettünk Spanyolország térképet és nyakunkba kaptuk az országot. Megbeszéltük, hogy amíg csak lehet kerüljük a fizetős autópályát, egyrészt spórolunk, másrészt többet látunk. Nagyon jól tettük ezt is. Van ugyanis egy A-7 nevezetű út amit úgy tudnék röviden jellemezni, hogy turista autópálya. Ugyanis gyakorlatilag autópályáról van szó, néha átmegy egy-egy városon, néha kint halad a tenger partján, gyönyörű helyeken visz keresztül. És persze ingyenes. Tökéletes. Átkocsikáztunk Marbellán, megálltunk Malagában a tengerparton kicsit aztán végül Almeríában vertünk sátrat. A várostól kb. 3 km-re találtunk egy elég jó kis kempinget, gondoltuk még kiadja az idő, ezúttal feldobtuk a sátrat is! :) A helyzet amúgy nagyon vicces volt, a kempinget ugyanis 100%-ban brittek lakják és igazgatják, jó arcok voltak, csak alig értettem valamit abból amit mondtak olyan kiejtésük volt. :) És most jön a duplacsavar: délspanyolországban vagyunk egy kempingben amit brittek laknak és mi van este? Spanyol-Angol barátságos labdarúgó mérkőzés… Tiszta ciki, spanyolországban spanyol válogatott meccset nézni az ellenfél szurkolótáborában... Ugye azt nem kell részleteznem milyen hangulat lett volna ha ugyanezt spanyolok között látjuk… Node így is aranyos volt, megnéztük a kemping bárjában miközben jóféle spanyol sört kortyolgattunk és persze mi a spanyoloknak drukkoltunk, nyertünk is 2-0-ra. Viva la Espana! :) Reggel aztán mindenkivel beszélgetnem kellett, futótűzként terjedt a híre, hogy magyarok vannak a táborban, sokan elmondták, hogy szeretik Budapestet, szeretik a Balatont, az egyik bácsi bemutatta a kutyáját aki Magyarországról való és Pálinkának hívják. Aranyosak voltak. :) Ez már amúgy ma történt, csak 10-kor sikerült elindulnunk, hála a tegnap esti sörözésnek. A mai célunk elérni Barcelonát ami Almeríától kicsit több mint 800 km. Amúgy jól állunk, most van negyed 10 (este) és már csak kb. 100 km lehet hátra. Az út szép volt, gyors volt, jól haladtunk. Murciában álltunk meg ebédelni, eltöltöttünk ott vagy másfél órát a tavaszban. Sétálgattunk a városban, szép volt ez is. Próbáltunk valami helyi kaját enni, de lehetetlenség volt megérteni a kis éttermeket meg minden tele volt tengeri herkentyűkkel, feladtuk. Találtunk viszont egy igazi amerikai éttermet, igazi amerikai módra, na ott ettünk igazi amerikai hamburgert tányéron 3/4 fontos húspogácsával. Felejthetetlen. :) Azóta megint csak autópálya, de nemsokára ott leszünk. A terv az, hogy megszállunk valahol (mert már elég hideg van kint) és holnap megnézzük Barcelonát, meg én szeretnék lemenni Lloret de Mar-ba a tengerpartra, egyszer nyaraltunk ott Anyukámmal, megmutatom Lustinak is, szerintem kihagyhatatlan.

Haladunk hazafelé… Amióta legutóbb jelentkeztem igazából semmi érdekes nem történt. Még a dakhlai este volt, hogy a város bejáratánál az ellenőrzőponton találkoztunk a SporTime csapatával, mutattak nekünk egy jó kis fürdőt ahol fejenként 8 dirhamért (kb. 250 Ft.) lezuhanyoztunk,majd ha már ennyire benne voltunk a helyi létben, megvacsoráztunk egy kis, európai szemmel nézve talponálló falatozóban. Már nagyon bátrak vagyunk helyi kaja ügyben, én pl. fogalmam sincs milyen húsból ettem fasírt szerű képződményt, de nagyon finom volt. És élek még. :) Tegnap 911.1 km-t autóztunk Dakhlától Gualmimig, ezzel letudtuk Nyugatszaharát az olcsó gázolaj hazáját. A tegnapi nap összes eseménye kb. annyi volt, hogy este 10 felé Tan-Tan városkájában elváltunk Bencééktől. Ők beljebb mennek, felmennek az Atlaszba hegyet mászni. Nekünk már bőven elég a hazaút, akárhonnan nézzük is még mindig iszonyatosan messze vagyunk az otthontól. Este próbáltunk még kempinget keresni, de nem találtunk semmit, éjfél tájban leállítottuk a kocsit kicsit odébb az úttól és aludtunk egy jót. Ma felkeltünk nyolckor és azóta úton vagyunk. Sajnos csak lassan tudunk haladni mert itt már hegyek vannak és szerpentinek és rengeteg a kamion akik néha csak 10-el mennek… Marrakech kb. még 180 km… elképzelésem sincsen, hogy ebben a tempóban mikor fogunk odaérni. Ma ami szép volt az az ebéd, az úttól nem messze egy kis dombocska oldalában főztünk és ettünk, néha megjelent egy buckalakó bácsi, néha egy birkanyáj, de amúgy nagyon hangulatos volt. Nemsokkal ez előtt még volt egy aranyos sztori: Tiznit-ben egy angolul egész jól beszélő bácsi mesélt nekünk sokat a városról meg a berberekről, aztán rávett minket, hogy tartsunk vele az óvárosba, ahol van neki egy kis üzlete és ott csereberéljünk dolgokat egymással. Belementünk, vele mentünk, csereberéltünk, de szerintem úgy átvertek minket a boltban eladóként működő idős bácsival ahogy kell… de hát ők arabok, értenek az üzlethez. :) Sebaj, ott hagytunk egy kis eurót, néhány szigorúan hungarikum kínai pólót és pár marhamájkrémet, néhány kézzel készített ezüst nyakláncért cserébe. Mindenesetre jópofa volt, a berber bácsi berberül beszélt, a mókus fordított angolra, aztán vissza, alkudoztunk ahogy azt kell. Az üzletben amúgy láttunk néhány magyar névjegykártyát, hát én is hagytam ott egyet, nomeg a mókus tudta magyarul, hogy „egészségedre”. Hát mindenhol ott vagyunk. Ennyi. Azt hogy mikor kompolunk át még nem tudjuk, úgy fest nem fogjuk elérni a holnapi járatok egyikét se, de még meglátjuk.

U.i.: Casablanca gyönyörű... a részletekben azért látszik, hogy ez itt afrika, de ha kicsit messzebről nézed a dolgokat akár Monte Carlo is lehetne... a lopott wifi viszont lassú... :)

Száguldunk hazafelé… ott tartottam, hogy Nouakchott és Auberge Sahara. Középszar minőségű szállás volt 10 euróért fejenként, Lusti a kocsiban aludt, őrizte a házunk. Mi Bencéékkel viszonylag jót aludtunk bent, még zuhanyoztunk is egyet úgy ahogy. Viszont volt net, és ennek örültünk. Nem indultunk valami korán, még vásárolgattunk is a környék állítólag legnagyobb választékú szupermarketében, valóban: az eddigiekhez képest hatalmas volt a kínálat. Vettünk egy csomó bagettet meg egy kilós tonhalkonzervet, sajtot, banánt ilyesmi luxuscikkeket majd tovább indultunk. A terv az volt, hogy felmegyünk a határig és majd ott alszunk valahol. 450 km, túrakategória. Az út nyugodt volt, menet közben meglátogattuk Nyugat-Afrika egyik legszebb pontját: azt a helyet ahol a homok találkozik az óceánnal… A Mauritán nemzeti parktól kicsit délebbre mentük le a partra, fantasztikus volt, pont ahogy a nagy könyvben meg vagyon írva, közvetlenül a víz mellett száguldottunk, tőlünk balra (kishíján alattunk) az óceán hullámai, tőlünk jobbra a hatalmas homokdűnék, fejünk felett madárseregek… leírhatatlan, viszont soksok fénykép készült, egyszer meglátjátok! Kicsit homokoztunk, kb. úgy ahogy a kisgyerekek a hóban játszanak, jól éreztük magunkat. :) Ezután picit feljebb mentünk, távolabb a víztől, hogy mégse mosson azért el minket, székeket, asztalt dobtunk és kényelmesen megebédeltünk az óceánparton a homokban. Jó volt na. Továbbindultunk, estig megint nem történt semmi érdekes. 9 felé értünk fel Bou Lanoar magasságába. Fogalmunk se volt, hogy hol aludjunk. A környék nem a biztonságról híres, tanácstalankodtunk kicsit, megnéztük az idefelé úton használt táborhelyet, de az túlságosan a semmi közepén volt a homokban, ráadásul telihold volt, nagyon látszottunk az útról, nem igazán tetszett a dolog. Továbbmentünk, keresni akartunk valami életet, legalább valami nomád család tudja már, hogy itt vagyunk. Nemsokkal később több auberge táblát is láttunk, az út szélén, az egyikhez lekanyarodtunk, volt már feszültség, mindenki fáradt volt. De ami innen történt mindenkit feloldott: 6-8 fős helyi társaság fogadott minket, biztosítottak minket arról, hogy nagy haverok vagyunk, Budapest-Bamako-s matrica az ajtókon, Sopronis passztartók, Borsodis kulcstartók és mindenkin ugyanolyan póló: a Vadludak csapat viselete… állítólag 4 napja jártak itt előttünk, volt nyoma. :) Nagyon jó fejek voltak, meghívtak teázni, az egyik arc a mobiltelefonjáról (!) nyomta nekünk a helyi muzsikát, táncoltak, ugrabugráltak körülöttünk, nomeg ők is nagyon élvezték a fényképezkedést. Vicces volt. A teázás amúgy érdekes szokás errefelé, sajnos nem tudok róla sokat, de a lényeg az, hogy három fázisból áll, mind a hármat el kell fogyasztani különben megsérted őket, a „fogások” közt persze szünetek vannak amíg készül a következő adag. A teát magát (hál istennek) nem tudom, hogyan és miből készítik, az eredmény egy nagyon édes, fehér habos, kb. fél deci, forró, tényleg tea ízű, amúgy finom ital. Megiszod, csinálják a következőt, addig megy az eszmecsere. Kézzel-lábbal természetesen. :) A higiénia persze nem kevés kívánnivalót von maga után, biztosítandó a túlélést azért mi még letoltunk egy kis pálinkát utána, de csak titokban mert Mauritániában alkoholtilalom van. Mindenesetre nagyon jól mulattunk, magunkba szívtuk a helyi folklórt… A szoba tiszta volt, vékony matracok a földön, energiatakarékos izzó, jót aludtunk. Ma megintcsak nem sok minden történt, kb. 11-re értünk a Mauritán határra, a kiléptetés most gyorsan zajlott. Átkeltünk az aknamezőn, persze nem ugyanazon a nyomon amelyiken idefelé jöttünk, így izgalmas. :) A Marokkói oldalon, megint következett a sorban állás, a sok lépcsős papírmunka, ajándékok kiosztása a hatóságok képviselőinek, stb. Lényegében három óra alatt túl voltunk mindenen, ez a múltkori nyolchoz képest gyerekjáték. Isten hozott Nyugatszaharában! A hely semmit se változott az eltelt másfél hét óta, még mindig nem értjük miért háborúznak érte oly kitartóan. A mai cél Dakhla és az idefelé nem megtalált termálforrás. Menetközben utolértük a Hungary for Africa kamiont és a SportTime csapatát, velük táborozunk este ha minden igaz. Fürdőzünk egyet, bizonyára jó móka lesz.

Kedves Emberek!

U.i.: Közben megérkeztünk egyben és egészségben... szállásunk is van, noha nem 4 csillagos de elmegy, bár rengeteg a szúnyog... Auberge Sahara a becses neve.

Még jelentkezem, puszi mindenkinek!

Megérkeztek az első képek, megtaláljátok őket a galériában!

Ma számunkra átlagosnak mondható bamakoi napunk volt: későn kelés, medencézés, napozás, vacsi a Relax-ban. Tudom, tudom otthon tombol a tél, sajnálok is mindenkit aki nem lehet itt velünk, pedig tudom, hogy élveznétek. Naná, ki nem... Max annyi volt eltérő a mában, hogy voltunk délben olajcserén, de azt írtam is, aztán voltunk a Mali rendőrségen bepecsételtetni az útlevelünkbe, hogy mi igenis Maliban vagyunk, ugyanis mivel zöldhatáron jöttünk be nem történt pecsételés, és ez kifelé a határon komoly sok eurós büntetéseket von maga után... de már ez is megvan, mától hivatalosan is Maliban vagyunk! :) (Egy kedves rendőr hölgyemény beírta ékes kézírással, hogy ő látott minket ma bamakoban, és nyomott rá egy pecsétet... hát ez is valami!:) Ezután átmentünk Balázsékhoz akik megleptek minket egy jó nagy rakás gázolajszagú cuccal, hogy vigyük ezeket haza... kezdetben pár szerszámról volt szó, erre lassan tele a kocsink, és mi még benne se vagyunk... Sebaj, megoldjuk! Aztán medence, napozás, nyár Bencéékkel... Sajnos azonban egyszer minden jónak vége szakad, holnap reggel mostmár tényleg elindulunk haza. Még semmiféle koncepciónk nincsen arra vonatkozólag, hogy merre megyünk majd meg hol állunk meg és hasonlók, majd kialakul menet közben. Reggel még gyors autó átrendezés, aztán nyakunkba kapjuk Malit. Először még felkeresünk pár apró falut, viszünk nekik még gyógyszereket meg vitaminokat, apró ajándékokat, aztán ráállunk a végeláthatatlan aszfaltcsíkra és rendíthetetlenül utazunk hazafelé. A többek azt mondják jó lesz, számunkra most kezdődik a túra kategória. Hát igen, idefelé nem sok mindent láttunk az biztos. Majd most igyekszünk mindent megnézni amit csak lehet és rendesen megcsodálni az afrikai világot. Biztosan szép lesz. Menet közben majd ha nem vezetek folytatom a kisregényem aztán felküldöm valahonnan, vannak netes helyek mindenfelé, mostmár lesz időnk arra is, hogy felkeressük őket. Azt nem tudom, hogy mikor érünk haza, de egy biztos, hogy nagyon messze vagyunk Tőletek, csak a teljesség kedvéért elárulom, hogy idefelé kicsivel több mint 8800 km-t tettünk meg... amúgy fel se tűnt.

Legyetek jók, avagy legyetek rosszak, ki-ki válassza ki a neki szimpatikusat! :) Jelentkezni fogok mostmár út közben is ahogy tudok, olvassatok továbbra is szeretettel!

Puszi mindenkinek!

Hol is tartottam? Jaigen, sóstó. Szóval a nem annyira kiszáradt sóstó fenekén kavirnyáltunk mindenfelé keresve a kiutat, végül találtunk egyet. Azt nem mondanám, hogy optimális volt, de mindenképpen kiút. Mi meg ugye rohantunk, hogy átérjünk az aknás területen világosban… kis eltévedések után visszataláltunk a pisztére és simán beértünk világosban a Smara melletti táborhelyre. Egyáltalán nem volt annyira vészes a dolog mint amennyire beharangozták, de gondolom jobb félni mint megijedni volt a mottó. Legalább egyszer világosban odaértünk valahova! J Az már más kérdés, hogy a semmi közepén volt a táborhely, és az égvilágon semmit nem tudtunk csinálni miután megérkeztünk, de legalább tudtunk pihenni kicsit. Annyit érdemes elmondani, hogy amikor átértünk Nyugatszaharába borzasztóan megváltozott minden. Marokkó többi része is zord vidék volt, de azért szép és szerintem zordsága főként az időjárásnak volt köszönhető. Nyugatszahara azonban tényleg nagyon zord, mindenfelé csak kövek meg kavicsok… és aknamezők. Az aknamező nem túl barátságos dolog. Ráadásul ugye itt már megjelent a katonaság, a fegyveresek, látszott mindenhol, hogy háborús területen vagyunk. A háborús terület szintén nem túl barátságos dolog. Kicsit elkeserítő volt a látvány, de szerencsére hamar átjutottunk rajta. Másnap ugyanis nem voltak nagy trükkök a versenylapon, főleg aszfaltoztunk, hogy gyorsan átérjünk Mauritániába. Sokat mentünk nagyon, túl sok érdekesség nem volt, leszámítva egy hajóroncsot az óceán partján. Na az szép volt. Viszont elvileg volt rajta egy feladat amit meg kellett keresni, a bökkenő csak az volt, hogy a hajó vízben van, nem tudom, hogy a pályaírás ideje alatt is így volt-e, de most tuti. Amúgy nehéz leírni a látványt, majd inkább beszélnek a képek. Szóval sokan voltak akik beúsztak a hideg óceánba, hogy közelről megszemléljék a roncsot, de betűt nem talált rajta senki. Később egy eligazításon András (Villám Géza) azt mondta, hogy hunyorogva kellett volna nézni… hát ezt nem igazán értette senki, mindenesetre bárhogy is nézzük viccesen hangzik. J A lényeg viszont, hogy pár nap múlva bejelentették, hogy akinek fényképes bizonyítéka van arról, hogy beúszott a hajóhoz az megkapja a pontot a feladatra… nekünk persze ilyen nem volt, mert mi nem úsztunk be. Ha tudjuk előre, hogy ez így van bemegyünk érte… No comment, innentől vált egyre követhetetlenné a pontok számítása és innentől indultak igazán az óvások is, és már senki nem tudta, hogy mi történik a pontokkal valójában. Mindenesetre haladtunk tovább, a napi cél Dakhla mellett volt valahol az óceánparton. Volt még három feladat a nap végére ami a homokban volt, azt írta az itiner, hogy sötétedés után ne menj be értük, hát mi persze, hogy bementünk vaksötétben mint ahogy mindenki más is, kellettek a pontok. Amúgy jó volt, nem volt vészes az se. A rejtélyes termálfürdőt sajnos nem találtuk meg, Bencéék igen, úgyhogy visszafelé mi is megnézzük! :) Sajnos ez pontvesztéssel járt, de már nagyon késő volt, és sokat is kerestük, és semmi nem utalt arra, hogy merre lehet… feladtuk, irány a táborhely. Persze. J Ahogy haladtunk a megadott cél felé, folyamatosan hallottuk a CB-n a többieket ahogy szenvednek a táborba való lejutással. Először nem találták az utat, majd megtalálták de elásták magukat, sokan voltak és nagyon nagy volt a kétségbeesés. Mire mi odaértünk gyakorlatilag 4 felé oszlott a mezőny. Volt aki le se ment megpróbálni a bejutást, volt az a csoport aki elásta magát a tábor felé félúton, volt egy másik csoport akik létrehoztak egy alternatív táborhelyet mert nem akarták elásni magukat, és volt egy-két autó aki bejutott a célba. A szervezők még sehol, közeledett már nagyon a reggel, mi is az alternatív táborhelyet választottuk, amúgy ez kb. 1,5 km-re volt az eredeti céltól. Sátratvertünk, készülődtünk a rövid pihenéshez, erre megérkeztek Andrásék a komplett szervező banda, és kérdezték, hogy mi a szitu. Elmondtuk Nekik, Lusti lehozta Őket az alternatív táborba, szétnéztek és azt mondták, hogy az itinerhez kellene tartanunk magunkat, Ők átmennek az eredeti táborhelyre, és ott lesz a reggeli eligazítás is, asszem reggel 6kor. No, nem volt mit tenni, sátor összeszed, mindent visszadobáltunk a kocsiba és átmentünk. Kikerültük az elakadt csapatot, mint kiderült szegények a sötétben nem sokat láttak és azért ásták el magukat mert levágtak egy kanyart… Node a lényeg, hogy semmi gáz nem volt, 4re már a táborban is voltunk, gyors alvás, 6kor eligazítás és indulás tovább a Mauritán határ felé. Amúgy közvetlenül az óceán partján aludtunk valószínűleg gyönyörű volt, de mivel sötétben érkeztünk és sötétben távoztunk nem láttunk belőle semmit se. Nem ez volt az egyetlen ilyen éjszakánk.

Mindezeket a bamakoi Toyota márkaszervízben sikerült papírra vetnem, miközben ők olajat cseréltek a kocsin... nagyon ki voltak bukva, hogy egy Nissan-t kell szerelniük, nem is értettek hozzá, miután eljöttünk szépen folyt az olaj kifelé... Nosebaj, most visszaértünk a szállodába, tolunk egy pancsit aztán megyünk enni. Este próbálok még írni!

Üdv mindenkinek, de különösen Bubunak és Mohácsi Esztinek akiknek meg hatalmas nagy Boldog Szülinapot kívánok Bamako-ból!! :)

Először is elnézést kérek mindenkitől aki várja a regény folytatását... Nem sikerült minden a terveink szerint... Miután "elváltunk" megérkeztek Balázsék medencézni kicsit, majd mondták, hogy Ők éhesek, és mivel nem voltak egyedül ezzel (azaz mi se voltunk másképp), hát úgy határoztunk elmegyünk és megtömjük a bendőt az olcsó ámde annál finomabb Relax nevű helyen. Néhány drága szállodai sör után taxiba szálltunk és aprópénzért elautóztunk a Relax-hoz, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket, rendkívül finom pizzát ettünk és rendkívül sok finom sört megittunk, viszonylag olcsón. A hatás nem maradt el! :) Kedves testvércsapatunkat (02 Aquinqum Racing) egész nap nem láttuk, néhány órája azonban sikerült beszélnem Julival és félve kérdeztem meg Tőle, hogy gondoltak-e esetleg már arra, hogy maradjunk itt még egy napot?... A válasz: "Egész nap ezt próbáltuk veletek megbeszélni, mi már le is foglaltuk volna a szállást..." Nohiszen, hát senkinek sincs ínyére hazaindulni az afrikai nyárból? :) Egy szó mint száz, nagyon úgy tűnik maradunk még egy napot, ami azért is nagyon jó, mert reményeim szerint be tudom fejezni a rövid beszámolót... És itt említeném meg, hogy amikor ma elkezdtem írni akkor csak pár sort szerettem volna, noha úgy tűnik napló készül, a leírtak csak az élményeink apró töredékeit próbálják átadni, a valóságot szerintem lehetetlen. Szóval maradunk, és ha rajtunk múlna megvárnánk itt a tavaszt, hogy ha hazaérünk ne kelljen nagykabátot húzni.... Olyan szép itt minden, igaz ha kilépsz az utcára olyan füst csap meg ami otthon max akkor ha ég egy ház a szomszédban, igaz akkora a szemét néha amekkora otthon az illegális lerakókon sincs, igaz olyan itt a közlekedés mint délután négykor az oktogonon, de mégis más és mégis magávalragad. Az emberek kedvesek, aranyosak és segítőkészek, valahogy otthon érzed magad. Csak egy példa a hétköznapokból: A KRESZ itt szerintem hagyományokon alapul, az egy dolog, hogy a robogósok minden irányból jönnek (bukó nélkül ketten a motoron néha úgy, hogy a hátsó hölgyemény hátán még egy csecsemőféle gyermek is lóg, félig alva de semmiképpen nincs egy évesnél több), szóval mész, semmi tábla, befordulsz egy utcába és azt látod, hogy mindenki villog és mutogat... egyirányú utca... erre nagy nehezen megfordulsz, hogy jó irányba legyél, egy robogós arc segít. Kihajtasz jobbra fordulsz, ott a robogós srác és mutatja, hogy merre menj tovább amerre tuti jó lesz... mindenki segít, mindenki jó fej.

Lassan lefekszem, Lusti már úgy fest alszik. Reggel 4 felé jönnek Editék (Vitabox Team) és hozzák az RZG-s srácok cuccát amit hazaviszünk. A srácok már szerintem otthon vannak, minket nem találtak itt ezért kértem őket, hogy rakják le a táskát a 203-ban, majd eljut valahogy hozzánk. :) Holnap még Balázsék cuccait is felvesszük, Ricsi (a motoros) csomagtartója a tetőn, több cuccal indulunk haza mint amennyivel jöttünk... :) Jah, elvileg a Borsa Mikiék kamera táskája is minket illet... Bamako feeling, ezért jöttünk, fő az összetartás! :) Szeretünk itt lenni és szeretjük mindazokat akik itt vannak. És persze szeretünk mindenkit aki otthon van és szeret minket...

Holnap folytatom a beszámolónak nevezett tákolmányt, addig is mindenkinek kívánok soksok szépet és jót szeretettel Bamako-ból, legyetek jókok és vigyázzatok egymásra!

Puszi-pacsi, Norbee

Innentől kicsit összefolynak a napok, az emlékeim homályosak, fel is kellett szaladnom az itinerért, hogy tudjam hogyan is voltak a dolgok… J De nagyjából megvan, próbálom összeszedni. Szóval a következő nap célja Assa városa volt, azt mondotta a roadbook, hogy nem olyan vészes szakasz. És tényleg nem volt az, bár sokat mentünk, de szép volt az idő és még sokkal szebb helyeken jártunk. Ezen a napon ejtettük útba pl. a kicsiny Agouliz nevű falucskát mely fent volt a hegyek között gyakorlatilag a sziklákba ágyazva. Megkerestük a helyi iskolát, tele volt gyerekekkel, nagyon örültek az ajándékoknak amiket kaptak tőlünk és a többi csapattól is. Itt volt egy nagyon szép gyalogos kirándulásunk is: az volt a feladat hogy kövessük a víz útját és ott vár minket egy betű. A csodálatos pálmaligeten keresztül folydogált a víz mely egy barlangból tört elő a sziklák közül. Majd két km-t gyalogoltunk, de megérte, gyönyörű volt. Innen gyakorlatilag már egyenes utunk volt, aszfalt és a végén egy régi dakar piszte ahol lehetett hasítani ezerrel a semmiben. Élmény volt. Este még egy kis pontkeresgetés a sötétben, megint egy olyan pont amit pár km-rel odébb kellett volna megtalálnunk, de meg lett, elértük a tábort, ugyan megint sötétben de talán még éjfél előtt. Itt végre tudtunk kicsit beszélgetni másokkal, még egykét hideg sör is lecsúszott hála a kedves BeerTeam-es barátainknak, akikre ezügyben mindig lehet számítani. Egy hideg konzerv és gyors szundi, ugyanis reggel korán kellett kelnünk, mert a másnapi cél Smara volt, ami már NyugatSzahara és elaknásított terület, nem volt tanácsos éjjel odaérni. Még egy érdekesség az assai éjszakáról, itt találkoztam először régi jó ismerősömmel Balázzsal, akivel 6 évig jártam egy osztályba a gimiben, aztán 8 évig nem láttam és most ott volt… Hát hol ha nem Afrikában? J Szóval korán kelés, 5kor eligazítás, felálltunk a rajthoz szép sorba és indultunk. Gyakorlatilag az egész nap egy régi dakar pisztén haladt, amit úgy lehetett követni ha figyelted az út szélén 50-100 méterenként összetolt buckákat. Nem volt egyszerű. A semmiből a semmibe tartottunk, alig látszott valamiféle nyom, hol volt bucka hol nem volt, brutál volt a navigáció. De Lustee barátunk mint mindig tökéletesen vette az akadályt és gyakorlatilag hiba nélkül róttuk az utunkat, kergettük a feladatunkat, siettünk nagyon, hogy a rettegett aknamezőn még világosban átérjünk. Tervünk végül sikerült, előbb azonban még meg kellett küzdenünk egy kiszáradt sóstóval ami a leírásoknak megfelelően tényleg gyönyörű volt és tényleg nagyon gyorsan lehetett rajta száguldozni. Egy baj volt csak vele: nem volt teljesen kiszáradva. J A piszte amit követtünk volna a tó azon részén haladt át ami víz alatt volt még… vagy inkább már, Isten tudja. Mindenesetre jött nagy tanácstalanság, összegyűltünk páran, mindenki próbálkozott mindenfelé, vicces volt ahogy a végtelennek tűnő tófenéken mindenfelé száguldoznak a kocsik keresve a kiutat. Voltak akik rosszul jártak itt, a később kedves barátokká avanzsálódott RZG-s fiúk pl. tetőre rakták itt az L200-asukat. Ők se tudják, hogy hányszor fordult át a kocsi, de egy biztos, átfordult és csúnyán összetört. A srácok hihetetlen jó arcok, kis tanácskozás után azt mondták jönnek tovább, megcsinálják a bamako-t, noha csak a jobb hátsó ajtó működött a kocsin és nem volt csak egy ép ablakjuk. Az ablakokat megcsinálták nekik Smara-ban talán plexiből, a jobb első ülést kivették és tolták tovább. Meg is kapták a végén a „Nem adom fel, míg egy darabban látsz” díjat. (Azt hiszem így hívják.) Meg is érdemelték.

(lemerült a laptop, felhoztam tölteni, folyt.köv. hamarosan...)

Nem is tudom hol kezdjem, olyan nagyon régen volt már amikor elváltunk Tőletek a Hősök terén, bár nekünk szinte tegnapnak tűnik, oly gyorsan telt el számunkra e két hét. Mindenesetre legelőször is szeretnénk megköszönni Nektek a figyelmet, a törődést, a szurkolást és a rengeteg sms üzenetet amit kaptunk Tőletek. El se hiszitek mennyire jól esett minden egyes szó, mennyi erőt adott egy-egy üzenet az afrikai éjszakában… Akár ha csak a Merzouga Foum Zguid szakaszra gondolok, éjjel egy órakor még csak Zagora felé tartottunk, a táv felénél járhattunk a kősivatag kellős közepén, mondanom se kell mennyire elegünk volt és mennyire fáradtak voltunk, erre érkezett egy pár lelkesítő üzenet otthonról és mi új erőre kapva száguldottunk tovább… Hihetetlen érzés volt. És ez csak egy példa a sok közül. KÖSZÖNJÜK NEKTEK!!

krizso76 2009.01.31. 17:20:18

Friss hír Norbitól: Szerencsésen beérkeztek a célban Bamakoban, 40 fok meleg van, ellenben az előre kifizetett és lefoglalt szállásuk ( A Kempinski***** Hotelben ) nem áll rendelkezésre, nekik sem és másoknak sem, amiért izzik a hangulat a szálloda halljában, ordibálás, tömegverekedés közeli hangulat. Várjuk a folytatást és a happy endet. Remélem hamar megkapják a jól megérdemelt 5*-os szobájukat, mert aztán készülniük kell az esti hatalmas bulira :)

 

A tegnapi nap beszámolója:

Érdekes indult a nap, mivel az egyik katonai ellenőrző ponton több, mint egy órán keresztül feltartották a teljes mezőnyt, végül megoldódott az ismeretlen probléma és mindenkit továbbengedtek.

Átért a mezőny Maliba. Ezzel véget ért a sivatag is, helyette van szavanna! Sok fa, sok bokor és két méteres fű. Nagy változás, hogy míg a sivatagban volt egy út, addig itt vagy tucatnyi, elágazások, ketté ágazó utak, amelyek vagy egyesülnek vagy nem... Szóval a navigáció most már elég komoly feladat!

A tegnapi szakasz olyan volt, mint egy rally gyorsasági, hogy Norbit idézzem: "kanyar-fa-fa-bokor, kanyar-kanyar-bokor-fa, komoly tempó volt!"

Az út mellett végig állnak a helyiek, tapsolnak, integetnek, nagyon élvezik!

Tegnap elvileg a 7. helyen álltak, de ez most olyan, mint egy mocsár... erősen labilis, mivel rengeteg óvás van.


 

A mai szakasz végül törölve lett, mivel a mezőny nagy része a tegnapit sem fejezte be és annak érdekében hogy beérjék egymást a mai szakasz helyett végig aszfalton, feladatok nélkül mennek a következő táborhelyre. Fiaink ennek örülnek, mert így van egy pihenőnapjuk, jól kipihenték magukat, zuhanyoztak, főztek, kocsit mostak és kvázi kirándulnak... Afrikában.

Sok érdekeset láttak, Norbi az ígérte, hogy mivel ez a mai nap igen könnyű, keresnek internet kávézót és küldenek képeket, de addig is Norbi édesapja küldött két képet:

Hölgyeim, Uraim!

A fiúk nem viccelnek, nyomják, mint hülye gyerek a csengőt! Beértek a napi célba, 13 óra alatt tették meg a mai 330 km-t, végig dűnéken, minden pontot megtaláltak!

Rajtuk kívül csak pár csapat érte el a célt, a mezőny nagy része a sivatagban ragadt és valószínűleg ott töltik az éjszakát is, de a mieink nagyon ügyesek voltak és beértek!

Szerintük ez volt a legkeményebb nap és jó érzéssel tölti el őket, hogy szerencsésen teljesítették. A holnapi szakaszról még nem derült ki, hogy megtartják-e vagy sem, az eredmények is ismeretlenek.

Sajnos egyre több óvás, és pontvita van, sőt egyesek a feladatok helyszínén található pontokat is módosítják, tehát nem egyszerű a szervezők dolga, de igyekeznek megoldani a helyzetet.

Amíg Norbi és Lustee a maximumot hozza, addig aggódnunk nem kell! Így tovább fiúk, büszkék vagyunk rátok! Tooooljááátooook!

Norbi gyorsjelentése szerint a mai szakasz felénél járnak, a feladatokat egy kivételével már megoldották.

Kőkemény sivatagi szakaszon vannak, igazi sivatag, igazi dűnékkel. Mindenesetre megsúgták, hogy nagyon tetszik nekik a dolog, még eddig nem akadtak el egyszer sem!

Eredményekről továbbra sincs hír, talán ma este...

Soós Kingától kaptuk a háttér anyagot:

"...Miután az 1960-as években kikiáltották az ország függetlenségét, évtizedeken át katonai vezetés irányította azt az egyik belpolitikai krízistől a következő krízisig (vesztes háború a Polisario Fronttal, afrikai-arab ellentétek, katonai puccsok, mauritániai-szenegáli határháború stb.). Az elmúlt néhány hónap bizakodásra adott okot, ugyanis az országot korábban irányító katonai junta vezetője megegyezett az ellenzékkel, majd megtartották az ország történelmének első „demokratikus” választását.

Azonban a különböző csoportok közötti konszenzus igen törékeny alapokon állt. Habár létrehozták azokat az intézményeket, amelyek szükségesek egy demokratikus állam működtetéséhez, ezeknek azonban nem adtak megfelelő jogosítványokat, így azok nem voltak képesek a szükséges politikai változásokat, demokratizálódási folyamatokat beindítani. A Mauritániában élők többsége nagy várakozásokkal ment el szavazni és abban reménykedtek, hogy az ország elitje (katonai, politikai és gazdasági vezetők egyaránt) összefogással képes lesz úrrá lenni az ország komoly gazdasági problémáin. Azonban az új elit nem volt képes megfelelni a várakozásoknak és az ország még rosszabb helyzetbe került, mint korábban.

A katonai hatalomátvétel előre megjósolható maradt, ugyanis az első demokratikusan megtörtént választás után a hadsereg tagjai továbbra is komoly szerepet töltöttek be a politikai életben és mivel csalódtak az „új rendben” fegyverhez nyúltak, hogy ismét megdöntsék a kormányzatot. Mauritánia rövid önálló léte alatt az ország lakosai többször is megélték azt, hogy a hadsereg vette át az uralmat. Ha pedig nem a hadsereg irányította az országot, akkor olyan autoriter vezetők kezében összpontosult a hatalom, akik inkább diktatórikus módszerekkel irányítottak. Az ország első „szabadon megválasztott” miniszterelnöke Moktar Ould Daddah (1960-1978), majd két évtizeden keresztül irányította a francia gyarmati státuszból kikerülő Mauritániát. Őt a korábbi vezérkari főnök, Mustafa Ould Salek (1978-84) mozdította el a pozíciójából, majd száműzette. Persze az Ő általa alakított kormány sem volt örökéletű, azt is katonai puccsal döntötte meg Maaouya Ould Sidi Ahmed Taya, aki 1984-től egészen 2005. augusztus 3-ig vezette az országot. Azonban őt is elérte az elődjei sorsa, amikor Fahd szaudi király temetésén tartózkodott, az Ely Ould Mohamed Vall ezredes által vezetett vértelen katonai puccs megfosztotta a hatalmától. Az újonnan megalakult katonai vezetés ígéretet tett arra, hogy két éven belül demokratikus választásokat fognak tartani, majd önként átadta a hatalmat az újonnan megválasztott kormánynak. Sok mauritániai, különösen a fekete „afrikai” lakosság azonban még mindig emlékszik arra, hogy Ould Taya hogyan reagált az ellene tervezett, de sikertelen hatalom átvételi kísérletekre. A különböző puccskísérletek során sokan életüket veszítették, majd később pedig az elnök fogatta le, börtönöztette be, kínoztatta meg vagy ítéltette halálra vélt vagy valós ellenfeleit. Éppen ezért reménykedtek az emberek a katonai hatalomátvételkor, hogy talán az új junta megtartja az ígéretét és kiírják majd a belpolitikai helyzet stabilizálása után a szabad választásokat.

A katonák megtartották a szavukat és 2006. november 19-én megtartották a parlamenti választásokat, majd pedig 2007. március 11-én az ország történetének első szabad elnökválasztását. Sajnos a demokratikusan megválasztott vezetők nem voltak képesek megfelelni az előzetes várakozásoknak, így ismét politikai válság alakult ki, amely ismét katonai puccshoz vezetett.

Az a politikai válság, amelyik a hadsereg éppen aktuális beavatkozásához vezetett, az elmúlt két hónapban csúcsosodott ki, mivel a Yahya Ould Ahmed el Wagf által megalakított új kormány, az elődjéhez hasonlóan képtelen volt a belpolitikai stabilitást megteremteni. Az előző kormányt az elnök azért cserélte le, mert az élelmiszerárak az év folyamán olyan mértékben emelkedtek, hogy a lakosság jelentős része képtelen volt megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszerhez jutni (Mauritánia nem önellátó élelmiszeripari termékekből, a lakosság számára szükséges mennyiség 70%-át külföldről importálja, ami komoly függőség). Az új kabinet nem volt képes a kialakult helyzetet kezelni, nem bírták megszerezni sem a hatalmon lévő politikai erők támogatását, sem pedig az ellenzékben lévőkét. Az elnök ráadásul azzal fenyegetőzött, hogy feloszlatja a parlamentet is, miután a parlamenti képviselők bizalmatlansági szavazást akartak kezdeményezni az új kormány ellen. Ezzel azonban egy olyan intézményes válság alakult ki, amely létében fenyegette a korábban létrejött demokratikus konszenzust. A kialakult helyzet azt is világossá tette a különböző hatalmi csoportok előtt is, hogy az ország első megválasztott elnöke, Szidi Mohamed Ould Sejk Abdellahi korántsem ragaszkodik a demokratikus normákhoz, amit az is bizonyított, hogy a hatalmát átmentendő, szövetséget ajánlott fel az előző diktatórikus módszerekkel uralkodó rezsim ellenzékbe kényszerült vezetőinek. Ez azonban az összes korábbi megállapodást felülírta volna, a demokratizálódási folyamatoknak pedig befellegzett volna. Talán még így is megőrizhette volna a hatalmát, azonban elkövette azt a komoly hibát, hogy utasítást adott a hadsereg teljes vezetésének (beleértve a vezérkari főnököt is) leváltására. Így az elnök ellenzéke és a hadsereg vezetői összefogtak, majd végrehajtottak egy rendkívül határozott és gyors katonai hatalomátvételt.

Néhány nappal a katonai puccs után a katonai junta megszilárdította a hatalmát. A puccsot irányító főtisztek létrehoztak egy államtanácsot (Conseil d'Etat) és kinevezték a hadsereg új vezetőit is. Ezek a lépések azt vetítik előre, hogy a katonák nem kívánnak visszatérni a demokratikus „rend” keretei közé és nem is kívánják megosztani más erőkkel a frissen megszerzett hatalmukat. Ennek ellenére biztató jelnek tűnik, hogy a miniszterelnököt és a kormány több tagját szabadon bocsátották. Igaz az elnök, nemzetbiztonsági okokból, továbbra is szigorú őrizetben maradt. Közben a puccsot vezető Mohamed Ould Abdel Aziz tábornok találkozott az Afrikai Unió, az Arab Liga, és az ENSZ képviselőivel, azonban udvariaskodáson kívül más nem történt. Senki sem tudja pontosan, hogy a katonák meddig és hogyan akarják vezetni az országot és van-e egyáltalán lehetőség visszatérni a demokratikus vezetésű állam modelljéhez. Ugyan az AU megfenyegette az új kormányzatot, hogy kizárják Mauritániát a szervezetből, az Európai Bizottság pedig a segélyek befagyasztását helyezte kilátásba, ez azonban nem igazán rettentette meg az új vezetést.

A 2008. év augusztus 6-án történt mauritániai katonai hatalomátvétel, ismét rávilágít az afrikai országok belpolitikai gyengeségére és arra a veszélyre, amelyet egy katonai puccs jelenthet egy ország stabilitására

Az afrikai országoknak végre le kellene zárniuk az évtizedek óta tartó konfliktusaikat és olyan politikai rendszereket kiépíteni, amelyek az állampolgárok érdekeit képviselik és elszámoltathatók az állampolgárok által (legalább azzal, hogy a következő szavazáson megbuktathatják a nekik nem tetsző kormányokat, és nem álszavazásokat szerveznek, ahonnan a valós ellenzéket a hatalom távol tartja). Sajnos az afrikai realitás az, hogy a politikusok az érdekeiknek megfelelően alakítják a politikai rendszereket és változtatják meg a „demokratikus” játékszabályokat, így minél tovább maradhatnak hatalmon. Éppen ezért a politikai instabilitás maradt a legnagyobb akadálya a kontinens országainak szociális-gazdaság felemelkedésének és a lakosság életkörülményeinek pozitív változásának. Egyes afrikai országok hadseregei pedig ahelyett, hogy a nemzeti békét és stabilitást erősítenék, félelmet keltenek a politikusokban és az egyszerű emberekben, mivel a reakcióik nem kiszámíthatóak. Hasonlóképpen problémát jelent az is, hogy a hadseregek vezetői aktív részesei, sőt formálói a hatalomnak és a nekik nem tetsző politikai döntéseket fegyverekkel (fenyegetés, katonai puccs, stb.) „javítják ki”.

A helyzetet bonyolítja, hogy Mauritániában 2002-ben nagy kiterjedésű kőolajmezőket találtak. A szakemberek becslései szerint az ország 2006 óta évi 340 millió US dollár bevételhez jutott a hazai olajipar révén. Azonban hiába javulnak a nemzetgazdasági mutatók, a nemzeti jövedelem újraelosztása egyenlőtlen az állampolgárok között, így a lakosság 46 %-a továbbra is nyomorban él. Az országba az elmúlt két évtized során beáramlott fejlesztési segélyek az intézményi hiányosságok miatt nem voltak képesek mélyreható változásokat hozni a gazdasági életben. A frissen felfedezett olajkincs kitermelésével és az abból származó bevétellel kapcsolatosan pedig a politikai elit képviselői egymástól homlokegyenest eltérő nézeteket vallottak, abban volt csak egyetértés közöttük, hogy a saját számlájukra is jusson belőle. Valószínűleg ez is közrejátszott a politikai elit végzetes megosztásában, amely így elősegítette a sikeres katonai hatalomátvételt.

Az Afrikai Uniónak ebben a helyzetben talán többet kellene tenni, minthogy elítéli a puccsot és egy tényfeltáró vizsgálóbizottságot küld az országba. Ugyanis ha tárgyalásokat kezdenek a demokratikusan választott kormányt megdöntő katonai junta képviselőivel, azzal egyfajta legalitást biztosítanak azok számára. Ezzel pedig nem a megbékélést és a demokratikus jogokhoz való visszatérést segítenék, hanem biztatást adnának a kontinens többi országainak, ahol a hadseregek túlságosan is befolyásolják a politikai életet. Ez pedig egy negatív visszarendeződést hozhat a kontinensen, és esélyt adhat a diktatórikus rendszerek tovább élésére...."
 

Mint ismeretes, a mai szakaszt módosították a szervezők, biztonsági okokból. (A helyiek lövöldőzös cowboyosat játszanak a sivatagban, ez van) Így a mai 400 km helyett egy igen szép kerülőval, végig úton jutnak el a mai célig a fiúk.

Norbertünk telefonhívása alapján a következő a helyzet:

A fővárost már elhagyták, ami érdekes hely, majd mesél máskor róla. Még 400 km hátra van, attól függetlenül, hogy más úton mennek, feladatok így is vannak, csak kevesebb, de nem könnyű! Amúgy a szokásos: kocsi rendben, ők rendben, éhesek, fáradtak, majd hívnak. :)

Afrika szakértők figyelem: Írjátok meg nekünk szépen, post szerűen, hogy miért vannak balhék Mauritániában, biztos sokan olvasnának róla és jó lenne egy kis háttérinfo.

Köszönjük!
-a szerk.-